Csoportelső a jégkorong-válogatottunk + Képriport

Százszázalékos teljesítménnyel jutott ki a magyar jégkorong-válogatott a 2010-es vancouveri téli olimpia utolsó kvalifikációs tornájára, miután a budapesti előselejtezős csoport zárómérkőzésén 5–2-re nyert a litván csapat ellen.

MNO
2008. 11. 10. 4:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar csapat folytatta jó sorozatát emberelőnyben, és az első harmadban három ilyen gólt lőtt. Először Tokaji szolgálta ki szenzációs passzal Vas Jánost, majd Holéczy nyúlt bele Peterdi távoli lövésébe – utóbbi közben kihagyott egy szólót. A litvánok szépítése után 43 másodperccel pedig Ladányi bombázott a vendégkapuba.

A litvánok a szünet előtt megint bevehették volna Szuper kapuját, azonban a korong elcsúszott a gólvonal előtt. A második játékrészben nem esett gól, ám a hazai együttes nagy mezőnyfölényben játszott, és Dauksevicius többször nagyot védett.

A folytatásban Kaminskas létszámfölényben 3–2-re módosította az állást, de megint gyorsan jött a válasz: a Vas testvérek, Márton és a svéd élvonalban játszó János hozták össze az újabb hazai találatot. Két és fél perc elteltével Palkovics emberhátrányban lépett ki és növelte a különbséget. A hajrában még kapuslehozatallal próbálkoztak a litvánok, ám ez nem hozott sikert.

A világ élvonalához hetven év után visszatérő magyar csapat a három nap alatt bebizonyította, hogy megérdemelten léphet tovább és megcélozhat egy újabb álmot, a vancouveri olimpiát. A magyar válogatott jutott tovább és vehet részt a február 5. és 8. között Lettországban sorra kerülő utolsó kvalifikációs tornán. A rigai kvartettben szerepel a házigazda és a magyar csapat mellett az olasz és az ukrán együttes. A győztes jut tovább a 2010-es vancouveri olimpiára.

Budapest, olimpiai előselejtező, 3. forduló:
Magyarország–Litvánia 5-2 (3-1, 0-0, 2-1) Gól: Vas J. (7., 49.), Holéczy (9.), Ladányi (14.), Palkovics (52.), illetve Kuliesius (14.), Kaminskas (48.)

A végeredmény: 1. Magyarország 9 pont, 2. Litvánia 6, 3. Horvátország 3, 4. Szerbia

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.