Egy fuvarért verték szét az arcát

Megvertek és vasvillával tartottak sakkban egy idős férfit a napokban Pusztaföldváron. A támadónak egy lovaskocsira, pontosabban egy fuvarra fájt a foga – tájékoztatott Pengő Erzsébet, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

MNO
2008. 11. 03. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Október 30-án 22 óra és 22 óra 30 perc között egy helyi fiatal férfi hölgyismerősével megjelent az idős férfi lakásán. Arra kérték, hogy lovaskocsijával vigye el őket egy helyre. A késői időpontra, valamint arra hivatkozva, hogy a lovaskocsi meg van pakolva, az idős ember visszautasította a fiatalember kérését. Ő azonban ebbe nem nyugodott bele, és – hogy kérésének nyomatékot adjon – több alkalommal ököllel arcon ütötte a bácsit.

Az idős ember a „rábeszélést” követően befogta a lovait és elindultak a kért helyre. A fiatal férfi útközben egy vasvillát tartott a kocsit hajtó férfi hátához. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést, arccsonttörtést szenvedett. Az Orosházi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a fiatal férfit, aki azóta már szabadlábon védekezhet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.