A szerződés aláírásának a jelen gazdasági feltételek mellett az a tény is különös jelentőséget ad, hogy az együttműködés lehetőséget biztosít az MFB számára, hogy tovább bővítse a piaci forrásokra alapozott fejlesztési hiteleit – olvasható a közleményben.
Erős János, az MFB vezérigazgatója a közlemény szerint hangsúlyozta: „A kínai partnerrel közös társfinanszírozás révén új lehetőségek nyílnak a hazai fejlesztésekhez szükséges források bevonására, a két ország közötti dinamikus együttműködés további elmélyítésére”.
A China Development Bank nevében a szerződést aláíró Liu Bing, a bank közép-európai projektfejlesztésért felelős csoportvezetője megerősítette, hogy vizsgálják a nagyobb volumenű projektekben való társfinanszírozási lehetőségeket, a magyarországi fejlesztési hitelprogramok forrástámogatását, illetve az MFB portfóliójába tartozó egyes projektek közvetett szindikált hitelekkel való finanszírozását – áll a közleményben.
A szerződés a finanszírozási együttműködés mellett előirányozza a kapcsolatok elmélyítését más területeken is. A két bank rendszeressé teszi a kölcsönös információcserét az üzleti lehetőségekről, valamint közös szakmai szemináriumok szervezését, képzési programokat indítását és a különféle területeken tevékenykedő szakértők tapasztalatcseréjét is tervezi – derül ki a közleményből.
Őry Kovács Katalin, az MFB kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a megállapodás számokat egyelőre nem tartalmaz, a konkrét összegekről való döntés a következő két-három hétben várható.
(MTI)