Eldurvult szerelmi négyszög

Másfél évi börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 35 éves imremajori férfit, aki kis híján megkéselte volt élettársa új partnerét. A férfinak emberölés kísérlete miatt kellett felelnie a bíróság előtt.

MNO
2008. 11. 04. 12:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádlott tavaly májusban szakított élettársával, és új kapcsolatot alakított ki. Már önmagában ez sem teremtett egyszerű helyzetet. A férfi nehezen dolgozta fel, hogy véget ért a kapcsolat. Azt pedig már egyáltalán nem tudta elfogadni, hogy volt élettársa az ő új párjának egykori férjével került egyre szorosabb viszonyba.

Hónapokon át ment a gyűlölködés, a tárgyaláson is elhangzott bizonyítékok alapján a férfi és volt élettársa kölcsönösen „hergelték” egymást. Volt olyan nap, hogy csaknem száz SMS-t váltottak, nem éppen finom hangnemben. Aztán néhány hónap után a férfinál elszakadt a cérna. Október 14-én este elment a kocsmába, ahol volt élettársa új barátja múlatta az időt. Meglehetősen feldúltan, idegesen viselkedett, be is szólt néhányszor riválisának, ráadásul a zsebéből egy 20-25 centis pengéjű kés kandikált ki. Többen is figyelmeztették, például a kocsma tulajdonosa és pultosa is: ne legyen balhé.

A vádlott ennek ellenére megvárta, míg a sértett hazafelé indult, követte, és hátulról megtámadta. Elkapta a nyakát, hátrafeszítette a fejét, és a késsel kaszáló mozdulatokat tett a torka felé. A férfi próbálta kivédeni a támadást, megfogta támadója kezét, a másik karját pedig védekezésként maga elé tartotta, így a vágás a kezét érte. Miközben támadóját ellökte, maga is elesett, ekkor a vádlott többször fejen és combon rúgta. A jelenet többször megismétlődött, a sértett menekülés közben többször elesett, miközben támadója próbálta a késsel megszúrni. A dulakodás közben folyamatosan azt ismételgette: „megöllek, elvágom a torkodat, kibelezlek”.

(sonline.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.