Emelkedéssel nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,47 pontos emelkedéssel, 13.250,32 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 2,01 százalékkal erősödött.

MNO
2008. 11. 10. 8:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ázsiai piacok optimista hangulata és a nyugat-európai tőzsdéken várható pozitív nyitás alapján minden adott ahhoz, hogy a magyar piacon is emelkedés alakuljon ki – mondta Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője. Hozzátette, hogy napközben sem jelenik meg fontos, piacbefolyásoló makroadat sem Európában, sem az Egyesült Államokban.

Azzal kapcsolatban, hogy a Moody's pénteki leminősítése után hétfőn reggel a Fitch nemzetközi hitelminősítő is rontotta Magyarország szuverén adóskockázati besorolását, Illés László úgy vélekedett: a visszaminősítésekkel kapcsolatos várakozások többé-kevésbé már be voltak építve az árfolyamokba, így számottevő elmozdulás ennek hatására nem várható a részvénypiacon, inkább a forint árfolyamát befolyásolhatja a döntés.

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén emelkedésre számít, amit a nemzetközi piacok optimizmusával magyarázott. Megjegyezte, hogy az eséseket követő pozitív korrekción kívül más nem támasztja alá az emelkedést, vagyis fordulatról még nem lehet beszélni, így várhatóan csak átmeneti lesz az erősödés.

A BUX 30,57 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 12.988,85 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 230 forinttal, 2,02 százalékkal 11.160 forintra csökkent, az OTP 40 forinttal, 1,30 százalékkal 3.040 forintra gyengült. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,33 százalékkal 600 forintra erősödött. A Richter papírok árfolyama 260 forinttal, 0,99 százalékkal 26.600 forintra nőtt, az Egis 890 forinttal, 8,39 százalékkal 11.500 forintra drágult.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.