EU: a lengyelek adják el a szabálytalanul támogatott hajógyárakat

Eladja a lengyel állam jövő nyárig a gdyniai és szczecini hajógyárakat, amelyek a gdanski gyárral együtt az európai uniós szabályoknak nem megfelelő módon részesültek állami támogatásban – jelentette be csütörtökön Brüsszelben Neelie Kroes versenyügyi EU-biztos.

MNO
2008. 11. 06. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A befolyó összegből az állam ismét fizetőképessé teszi a gyárakat jelenleg működtető cégeket, lényegében így térítve meg a Brüsszelben szabálytalannak minősített támogatást – derül ki a témáról kiadott közleményből. A három gyár összesen mintegy 2,3 milliárd eurós (ebből Szczecin és Gdynia együtt 1,7 milliárdos) támogatást kapott, de Kroesék szerint nem teljesült az az uniós elvárás, hogy az állami segítség hosszú távon életképessé tegye a cégeket. A mostani döntés Gdanskra nem vonatkozik. Kroes azt speciális esetnek tartja, mert egyrészt már privatizálták, másrészt jóval kisebb összegről van szó, mint a másik két cég esetében. A Gdanskban, Gdyniában és Szczecinben fekvő, ma 15 ezer embert foglalkoztató dokkok a kelet-európai rendszerváltás bölcsői közé tartoznak, esetleges bezárásuk beláthatatlan politikai következményekkel is járhatna, beleértve az EU-ellenesség megerősödését Lengyleorsdzágban. Brüsszel korábban az állami támogatás visszafizettetésével fenyegetőzött, ez viszont minden bizonnyal csődbe vitte volna a létesítményeket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.