Eközben a kínai jegybank elnöke azt mondta, hogy jövőre 8-9 százalékkal nő az ázsiai ország hazai összterméke. Az illetékes azt mondta továbbá, hogy a jövőben jobban kívánják követni a nemzetközi pénzügyi piacok eseményeit, és ennek alapján folytatni a kamatpolitikát. A kínai központi bank elnöke elmondta még, hogy együtt fognak működni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a pénzügyi piacok stabilizálása érdekében. – Kína azzal tudja támogatni a nemzetközi pénzügyi piacok stabilizálását, hogy magas üzemen tartja gazdaságnövekedését, miközben bővíti a belföldi keresletet – tette hozzá az illetékes, aki a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek ülésén vesz részt Sao Paulóban.
(MTI)
Hungary FM: It's Time for Change in Brussels, for Patriots to Finally Replace the Likes of Von der Leyen!
