Ismeretlenek a napokban lefűrészelték Szabó Gábor Sellőjének bal karját. A bronzból készült, ember nagyságú szobrot még 1982-ben állították fel a Hajógyári-szigeten, a Május 9. parkban. A tolvaj kézifűrésszel dolgozott, ez jól látszik a friss csonkoláson. Azt is valószínűsíteni lehet, hogy sokat kellett fáradnia azért a pár ezer forintért, mert az üreges öntvény fala helyenként meghaladja az egy centimétert is. A „megélhetési bűnöző” a váll alatt két oldalról is nekifogott a fűrészelésnek, a vágások végül középen találkoztak.
A főváros köztéri szobrait gondozó Budapest Galéria tőlünk értesült az újabb szoborcsonkolásról. Zsigmond Attila, az intézmény vezetője elmondta, hogy természetesen idővel pótolják majd a levágott kart. Kitért arra is, hogy éjszakánként valóban elhagyatott ez a hely, de 1982-ben, amikor a helyszínről döntöttek, még nem volt ennyire elterjedt a színesfémtolvajlás.