Másfél milliárdos adócsalásra derült fény

Magyarokból és kínaiakból álló bűnözői csoportot számolt fel a vám- és pénzügyőrség, a gyanúsítottak idén és tavaly összesen mintegy másfél milliárd forint áfakiesést okoztak az államháztartásnak. Nyolc ember előzetes letartóztatásba került – közölte a VPOP szóvivője hétfőn.

MNO
2008. 11. 10. 11:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sipos Jenő közleményében azt írta: bűnügyi információk alapján az elmúlt napokban 20 helyszínen mintegy 100 nyomozó, valamint a Merkúr bevetési egység szervezett akció során számolta fel a csoportot. „A nyomozás jelenlegi adatai szerint a csoport tagjai Magyarországon élő kínai kereskedők Távol-Keleten vásárolt áruit – anyagi ellenszolgáltatásért, hamis okmányok felhasználásával – az általuk létrehozott magyar gazdasági társaságok részére Szlovákiában vámkezeltették áfafelfüggesztés mellett oly módon, hogy az esedékes áfát Magyarországon kívánják megfizetni” – írta közleményében a szóvivő.

Hozzátette: az árukat ezután azok tényleges tulajdonosai Magyarországon értékesítették, azonban az általános forgalmi adót egyetlen esetben sem fizették meg. Az ügyben nyolc embert vettek őrizetbe, köztük a csoport vezetőjét.

Valamennyiük előzetes letartóztatását elrendelte a bíróság. A csoport két külföldi, szökésben lévő tagja ellen elfogatóparancsot bocsátott ki a vámhatóság. A házkutatások során az egyik elkövető lakásában engedély nélkül tartott lőfegyvert, nagy mennyiségű lőszert és közbiztonságra veszélyes eszközöket találtak a nyomozók.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.