Mókuspecsenye az étlapon

Mókussülttel is szolgált egy étterem Nagy-Britanniában, méghozzá mókusvédelmi megfontolásból. A pecsenyemókus kizárólag szürke, a védendő meg vörös.

MNO
2008. 11. 04. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

"Pár vendég fintorog a mókusmenü láttán, pedig nagyon jó az állat húsa. Sohasem tennék borzalmat az étlapomra" – mondta a devoni vendéglős a Daily Telegraph című brit lapnak. A szürkemókus a XIX. században érkezett Amerikából brit földre, és magával hozta a mókushimlőt, amelyre immunis, ám európai unokatestvére nem volt az. Így aztán hamarosan megfertőzte a szürke a vörös rokonságot és túlsúlyba került.

Nemrégiben azonban kiderült, hogy immár a vörös mókusok között is akad, amelyik védetté vált a vírussal szemben, így lefújták a szigetországban a vörös mókusok megmentésére hirdetett hadjáratot. A devoni vendéglős ennek ellenére folytatja a szürkék ritkítását. Nem csak sült mókust, hanem mókusfasírtot és mókusbecsináltat is kínál.

(greenfo.hu/mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.