A két település közti vagyonmegosztási perben szerdán hozott részítéletről Sitkei Lukács elmondta: a bíróság szerint Párinak nincs jogcíme a tulajdoni igényre, mivel nem volt tulajdonos a termálfürdőt korábban birtokló tamási vízmű társaságban.
Az aljegyző idézte a bíróság indoklását, miszerint Pári csak saját közigazgatási területén támaszthat igényt az egykori közös tulajdonra, ezt viszont már megkapta. A részítéletet azért kérte a tamási önkormányzat, mert a fürdő fejlesztéséhez per- és tehermentes tulajdoni lapra van szükség. Az ingatlan azonban jelenleg a vagyonmegosztási perrel terhelt – közölte Sitkei Lukács.
Széles András, Tamási alpolgármestere elmondta: Tamási 701 millió forintos európai uniós támogatást nyert el a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán egy mozgáskorlátozottak számára is használható, úgynevezett ability fürdő megépítésére. Egy magánbefektető, a Blue Aqua Kft. pedig 600 milliós támogatást kap egy 2,2 milliárdos beruházással épülő szállodához. Gere Zoltán, a Tamásitól 2003-ban elvált, 690 lakosú Pári polgármestere kijelentette: megfellebbezik az ítéletet, mert a pári önkormányzatnak továbbra is az az álláspontja, hogy a fürdő területén lévő három ingatlan egy részére igényt tarthat. Emlékeztetett: a község 660 millió forintot kért a közös vagyonból, amelyből Tamási 39 millióra vállalt kötelezettséget. „Mi azt javasoltuk, hogy amennyiben Tamási a 660 millió forint felét elismeri, és annak egyharmadát a megállapodáskor, kétharmadát pedig a választási ciklus végéig kifizeti, minden ingatlanról levetetjük a perfeljegyzést” – mondta a 2006-tól önálló falu vezetője.
2008 tavaszán nem vezettek eredményre a tárgyalások, a szeptemberben tett pári ajánlatra pedig még nem válaszoltak – tette hozzá. Széles András szerint viszont még azoknak az ingatlanoknak a köre sem tisztázott, amelyeket a közös vagyonhoz lehet számítani. A pári igényt már csak azért sem ismerheti el a Tamási, mert évente százmillió forint kifizetése a ciklus végéig „padlóra küldené” a város önkormányzatát” mondta az alpolgármester.
(MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
