Elmondta, hogy számos gyermek a romok alatt rekedt. A jelek szerint még életben vannak, és szervezik a segítséget, hogy kimentsék őket – mondta. A háromszintes egyházi iskolának először a második szintje omlott le, majd az egész épület. A lehulló faldarabok szomszédos épületeket is megrongáltak, s a rendőrség szóvivője szerint e szomszédos házak lakói is az áldozatok között vannak.
A mentőegységek azonnal a helyszínre siettek. A rendőrökön kívül ott állomásozó ENSZ-békefenntartó katonák is segítenek a mentésben, túlélők keresésében a törmelékek között.
A rendőrség szóvivője szerint sok iskolás gyermek és tanár van a romok alatt, mert épp tanítás közben, helyi idő szerint délelőtt tíz óra körül történt a baleset, amelynek okát még nem tudják.
Egy rendőr becslése szerint mintegy 200 diák lehetett az egyébként mintegy 700 óvodás és iskolás nevelésére szolgáló épületben, de hivatalos adat nincs arról, hányan voltak benn a szerencsétlenség bekövetkeztekor.
René Preval elnök és Michele Pierre-Louis kormányfő a baleset helyszínére utazott. Bernand Kouchner francia külügyminiszter közölte, hogy Franciaország katasztrófavédelmi szakembereket küld Haitire, akik segítenek a romok alatt rekedtek kiemelésében.
(MTI)
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
