Ötvenöt éves az évszázad mérkőzése, a 6–3

Ötvenöt évvel ezelőtt, 1953. november 25-én játszották az elmúlt évszázad mérkőzését, a 6–3-as magyar győzelemmel végződött londoni Anglia–Magyarország találkozót. Az MLSZ a mérkőzés – és az Aranycsapat – tiszteletére 1993-ban november 25-ét a magyar labdarúgás napjává nyilvánította.

„A magyar labdarúgó válogatott 1953. november 25-én Londonban felejthetetlen játékkal legyőzte a verhetetlennek tartott Angliát. Nemzeti tizenegyünk 1950 és 1954 között négy éven át nem talált legyőzőre, így méltán érdemelte ki az Aranycsapat nevet. A szocializmus sötét éveiben legendás labdarugóink jelentették valamennyi magyar számára a reményt egy sikeres, erős, magyarságára büszke nemzet újjászületésére. Az ötvenöt évvel ezelőtti 6:3-as győzelem mind a mai napig erőt ad mindannyiunknak. Emlékezünk azokra a legendás labdarúgókra, akik ma már nem lehetnek közöttünk, egyúttal jó egészséget kívánunk Grossics Gyulának és Buzánszky Jenőnek!” – olvasható a Fidesz keddi közleményében.

A Sebes Gusztáv által vezetett magyar válogatott londoni győzelmével történelmet írt, Anglia kilencvenéves hazai veretlenségének vetett véget. A mérkőzésen talán a kor két legjobb együttese mérte össze tudását, az angol válogatott még sohasem szenvedett vereséget hazai földön, a magyar csapat ugyanakkor megnyerte az 1948 és 1953 között játszott Európa-kupa-küzdelmeit, valamint az 1952-es olimpiát is.

A két csapat 105 000 néző előtt futott ki a Wembley-stadion gyepére. A mieink rögtön támadni kezdtek, Bozsik József a félpályáról Hidegkuti Nándorhoz passzolt, aki tett néhány lépést a labdával, lerázta Johnstont és Eckersley-t, és éles szögből óriási gólt lőtt a felső sarokba (0–1). Az angolok az első negyedóra végén Sewell révén egyenlítettek, a csatár Mortensen átadását váltotta gólra (1–1), ám az ihletett formában futballozó magyaroknak mindössze hat perc kellett az újabb találathoz. A 22. percben Czibor Zoltán beadását Puskás Ferenc kapta, ő Hidegkutihoz játszott, a középcsatár pedig a felső sarokba továbbított (1–2). Újabb három perc elteltével jött a mindenki által ismert, csodálatos Puskás-mozdulatsor, a Lennart Johansson által az évszázad góljának keresztelt találat.

Puskás Ferenc az ötös sarkánál, a jobbösszekötő helyén kapta a labdát, egy parádés hátrahúzós csellel becsapta Billy Wrightot, majd nagy erővel a rövid sarokba bombázott (1–3).

A különbség a 28. percben tovább nőtt: Bozsik 25 méteres szabadrúgásába Puskás beletette a lábát, és Merricknek esélye sem maradt a hárításra (1–4). Mint a két kispesti jóbarát később elmondta: Öcsi pontosan tudta, hogy mi Cucu elképzelése, és úgy helyezkedett, hogy a lövés után belepörgethessen a labdába. Még a félidő vége előtt szépítettek az angolok: Mortensen a 38. percben 12 méterről volt eredményes (2–4). A mieink a második félidőben tovább rohamoztak, és a nagyszerű játék eredményeként az 50. percben Bozsik József 25 méterről elementáris erővel lőtte ki a jobb felső sarkot (2–5). Három perc múlva pedig megint az angolok hálójába került a labda: Puskás beadása után Hidegkuti, a mérkőzés első számú hőse 12 méterről kapásból a bal alsó sarokba lőtt (2–6).

A végeredményt az 57. percben Ramsey állította be tizenegyesből (3–6). A találkozóval kapcsolatban rengetegen nyilatkoztak, és különböző vélemények láttak napvilágot az újságokban. Sokan emelték ki Hidegkuti Nándor szerepét, aki visszavont középcsatárként megbontotta az angolok védelmét, sokan méltatták a magyarok egyéni képességeit, és mindenki egyetértett abban, hogy valami végleg megváltozott a világ futballjában ezen a napon, amikor a kombinatívan és szellemesen játszó magyar válogatott otthonában futballozta le a pályáról a játék első mestereinek számító angolokat.

(sportforum.hu)