Pelenkája okozta a halálát

Megfulladt egy nő egy betegeket gondozó baranyai intézményben szombaton reggel. A súlyos fokban szellemi fogyatékos negyvennégy éves nő halálát egy derekára kötözött pelenka szorítása okozta, az idegenkezűség nem kizárható, ez áll az elsődleges orvosi véleményben – tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

MNO
2008. 11. 04. 8:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddigi kihallgatásokból kiderült, a beteg „kényszeres járó”, az éjjel sem hagyta aludni társait. Az ajtókat nyikorgatta, csapdosta, valakinek a ruháját is lehúzta. A gondozó ezért döntött úgy, hogy egy pelenkával és egy pólóval az ágy melletti korláthoz kötözi a beteget. Az éjjel fel akart állni, de elesett. Nem tudott szabadulni a kötésből, segítséget sem tudott kérni. Reggelre vették észre a gondozók, addigra már a nő légzése is leállt. Megkísérelték újraéleszteni, de a kórházban meghalt. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz, azt kell tisztázni – orvosszakértő segítségével –, hogy a halál és a gondozó magatartása között van-e okozati összefüggés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.