Januártól szeptember végégig a balatoni régió kereskedelmi szálláshelyeinek bevétele 18 milliárd forintra rúgott, ami 3,3 százalékkal több mint az előző év hasonló időszakában. „Fantasztikus az a termékfejlesztés és minőségjavulás, ami a Balatonnál történt az utóbbi időkben” – mondta Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) elnöke. Abban, hogy az elmúlt négy évben 40 százalékkal nőtt a térségben a belföldi vendégforgalom, szerepe van a MT Zrt., a Balatont kiemelt termékként kezelő marketing tevékenységének is – hangsúlyozta.
Kovács Miklós, az önkormányzati tárca turisztikai szakállamtitkára arról beszélt, hogy országosan javult a magánszálláshelyek kihasználtsága. Az ország 223 ezer magánszálláshelyének 61 százaléka található a Balatonnál, amely egyébként a balatoni férőhelyek 63,3 százalékát teszi ki – tette hozzá a szakállamtitkár.
Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója szerint a válság miatt várhatóan egyre kevesebben terveznek nagy utazásokat. A turisztikai szakemberek ajánlása szerint ezt az időszakot úgy lehet átvészelni, ha a hazai és a közeli országok turistáira koncentrál egy ország. Ezt a stratégiát kívánja követni a MT Zrt. is.
(MTI)
Az ukrán biztonsági szolgálat embere a Sebestyén József haláláról hazudó férfi
