A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport heti globális makroadat-figyelő elemzéseinek Londonban kiadott új előrejelzése szerint a Bank of England – a brit jegybank – csütörtökön egy teljes százalékponttal 3,50 százalékra csökkenti irányadó kamatát a jelenlegi 4,50 százalékról. A BoE legutóbb október 8-án, a globális pénzügyi pánik csúcspontján hajtott végre fél százalékpontos csökkentést, a világ több más gazdasági erőcentrumának központi bankjával együtt.
Azóta hivatalossá vált, hogy 16 évi töretlen növekedés után csökkenni kezdett a brit gazdaság összteljesítménye, ráadásul a várakozásoknál jóval meredekebb ütemben. A brit statisztikai hivatal október végén kiadott előzetes adatsora szerint a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal zsugorodott a brit GDP-érték az előző negyedévhez mérve. A visszaesés ténye nem lepte meg a piacot, mértéke azonban igen: elemzők előzetesen 0,2 százalékos negyedéves GDP-csökkenést jósoltak.
A JP Morgan előrejelzése szerint jövő év közepére 2,00 százalékra csökken tovább a Bank of England alapkamata, de más citybeli elemzők nem zárnak ki 2,00 százaléknál alacsonyabb brit kamatot sem, amire az 1694-ben létrehozott brit jegybank eddigi történetében még nem volt példa. A ház az euróövezeti jegybank (EKB) csütörtöki ülésére a jelenleg 3,75 százalékos irányadó kéthetes refinanszírozási kamatminimum fél százalékpontos enyhítését jósolja, azzal, hogy előrejelzése szerint az eurójegybank alapkamata az év végéig 2,75 százalékra, jövőre az első negyedév végéig 2,25 százalékra, jövő év közepére 2,00 százalékra, a jövő év utolsó negyedéig 1,50 százalékra csökken tovább. A meredek euróövezeti monetáris enyhítést más nagy londoni házak is jósolják.
(MTI)