A politikusok közleményében az olvasható, hogy a Magyar Demokrata Fórum helyi képviselőinek véleménye szerint a most elrendelt változtatási tilalom nem oldja meg a budai Vár történelmi részeinek védelmét, ezért a határozatot ki kell majd terjeszteni a Csikós udvar, a zászlósor, a várbazár és a palotakert területére is.
A képviselők közleményükben emlékeztettek, hogy a 2007. júliusi 25-i kormányülés a budavári beruházásokat kiemelt nemzetgazdasági érdekké minősítette, kizárva ezzel a helyi lakosokat, az önkormányzatot és a budapestieket a döntéshozatalból. Az I. kerületi önkormányzat nem tudott egyezségre jutni a kormánnyal egy mintegy tizenötmilliárd forintos beruházás ügyében, ezért – MDF-es javaslatra – változtatási tilalom bevezetéséről határozott hétfői rendkívüli testületi ülésén – áll a közleményben.
(mti)