Mindamellett a német csődgondnokok szakmai szövetségének elnöke szerint a válság a későbbiekben már éreztetni fogja hatását, és több lesz a vállalati csőd 2009 jó részében is. Elsősorban az autó-és bútoriparban lehet számítani fizetésképtelenségi problémákra. A német statisztikai hivatal adatai szerint augusztusban 2333 vállalat kért csődeljárást, 8,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korában, elsősorban az első félév kedvező körülményeinek köszönhetően. A magáncsődök száma 15 százalékkal esett vissza, 7838-ra. Az év első nyolc hónapjában összesen 103 786 csődöt jelentettek, 9,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban: a vállalatoknál 6,4 százalék, a háztartásoknál 10,2 százalék volt a visszaesés.
(MTI)
Büntetést követel az Air India katasztrófa egyik áldozatának édesapja + videó
