A testület állásfoglalása szerint a magyar politikusok aggodalommal értesültek arról, hogy többen megsérültek a szlovák rendőrség fellépése miatt a DAC Dunaszerdahely–Slovan Bratislava labdarúgó-mérkőzésen szombaton, köztük több magyar állampolgár is. A szlovák hivatalos tájékoztatás szerint a mentők 49 embert láttak el a helyszínen, hatot a dunaszerdahelyi kórházba szállítottak. A közlés szerint a kordont biztosító rendőröket a magyar szurkolók verbálisan sértegették, szidalmazták, fasisztának titulálták, végül a mérkőzés 17. percében közvetlen fizikai erőszakot alkalmaztak velük szemben. A szlovák rendőrség szerint ezt videofelvétel is tanúsítja, amelyet azonban magyar kollégáik még nem ismerhettek meg.
A mérkőzés után demonstráció volt Pozsony budapesti nagykövetsége előtt, a résztvevők szlovák zászlót égettek, több magyarországi településen pedig ismeretlenek lefestették a szlovák helységnévtáblákat. Az országgyűlési bizottság ezzel összefüggésben elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyes emberek által elkövetett szabálysértésért vagy bűncselekményért bárki valamely nemzet vagy nemzetiség tagjait tegye felelőssé, és rajtuk kívánjon elégtételt venni. „Sem más nemzet zászlójának elégetése, sem szlovák nyelvű helységnévtáblák megrongálása nem elfogadható” – olvasható a testület állásfoglalásában. A bizottság arra kérte a szlovák és a magyar közvéleményt, hogy ne engedjen a provokációknak, hanem tegyen meg mindent a szlovák–magyar viszony javításáért.
(MTI)
Elhidegültek Macronék, a látványos feszültség tovább fokozódik
