A csoportos létszámleépítés szándékát már bejelentették a dolgozóknak, de annak részleteiről még csak most kezdődnek az egyeztetések, egyelőre felmondólevelét sem kapta meg senki. Az igazgató tájékoztatása szerint a leépítések egyaránt érintik majd a fizikai és adminisztratív dolgozókat az autókba szerelhető szórakoztató elektronikai termékeket, légzsákok és autóklímák elektromos vezérlését és autók elektromos vezetékeit gyártó cégnél. „A leépítésnek három fő oka van, amelynek természetesen mindegyike összefügg a világban zajló negatív pénzpiaci és gazdasági folyamatokkal” – mondta az igazgató. Kifejtette: a termelés volumene az utóbbi hónapokban erőteljesen visszaesett a szombathelyi gyárban, ezen kívül a Delphi úgy döntött, egyelőre leállítja azt a programot, amelynek keretében 2009-től légzsákok és kormánykerekek gyártását helyezték volna át Szombathelyre a Delphi egy másik országban lévő üzeméből. A harmadik ok, hogy a cég egyik jelentős vevője úgy döntött, beszervezi azt a tevékenységet, amelyet eddig a szombathelyi Delphi üzem végzett, és saját maga gyártja tovább a terméket.
Az igazgató üzleti okokra hivatkozva a termelés volumenének csökkenéséről, valamint azokról a termékekről amelyeknek megszűnt a gyártása, nem kívánt bővebbet mondani. Ezt azzal indokolta, hogy az adatok vevőik termelésével is összefüggenek, ezért nem lenne azokat szerencsés a sajtóban megjelentetni. Elmondta viszont, hogy igyekeznek mindenben segítségükre lenni azoknak a munkatársaiknak, akiktől kénytelenek lesznek megválni, a lehetőségeken belül a törvényesen járó végkielégítésen túl plusz juttatásokkal is igyekeznek majd támogatni őket.
(MTI)
Ukrajna szerint akkor biztonságos Európa, ha őket támogatja
