A móri bankrablás egyedüli vádlottja tagadja az emberölést

A nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében a vádlott meghallgatásával folytatódott a tárgyalássorozat hétfőn a Fejér Megyei Bíróságon, Mórocz Emil tanácsvezető bíró elnökletével; a perbeszédekre csütörtökön kerül sor.• Móri bankrablás: folytatódik a per

MNO
2008. 12. 08. 16:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétfői tárgyalási napon a bíró, az ügyész és a védők a bizonyítási eljárás során felmerült újabb kérdésekről nyilatkoztatták az ügy – Nagy László öngyilkossága miatt – egyedüli vádlottját, korábban tett vallomásával is szembesítve őt.

A 35 éves Weiszdorn Róbertet előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. A vádlott a korábbi tárgyalásokon csak részben ismerte el a bűnösségét. Azt mondta, hogy ott volt ugyan a bankrablás helyszínén, azaz részt vett a rablásban, de emberéletet nem oltott ki.

Lichy Gábor, a vádlott védője a hétfői tárgyalás szünetében az MTI-nek elmondta: az ügyész arra való tekintettel vádolja nyereségvágyból, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel Weiszdorn Róbertet, hogy ha fizikailag nem is vett részt a nyolc ember megölésében, „szándékegységben” volt az életeket kioltó Nagy Lászlóval. A védelem ezt igyekszik az eljárás során megfelelően cáfolni – tette hozzá. Közölte: a védelem álláspontja szerint a bank biztonsági őrén kívül a többi áldozat esetében kizárható, hogy azokra Weiszdorn Róbert lőtt volna. Az őr esetében pedig a védelem szerint nem bizonyítható, hogy a vádlott eltalálta az őrt, s „főleg nem az, hogy szándékosan.” A védelem szerint fontos kérdés az is, miként valósult meg az a fenyegetés, amelynek hatására a vádlott bement a bankba, s annak előterében hogyan nyomták a kezébe a fegyvert – mondta Lichy Gábor.

A több mint hat éve, 2002. május 9-én történt, nyolc halálos áldozatot követelő móri fegyveres bankrablás ügyében csütörtökön kerül sor a perbeszédekre. A Fejér Megyei Bíróság szóvivője, Gieszné Boda Orsolya tájékoztatása szerint ítéletet várhatóan december 18-án hirdet a bíróság.

MTI

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.