Az egyesület tiszteletbeli elnöke, Schmitt Pál beszédében a bajnokok, az olimpikonok felelősségére hívta fel a figyelmet. Elmondta, hogy amint a dopping a sport legnagyobb veszélye, úgy a jövő nemzedékét a drogok egyre jobban fenyegetik. Magyarország sajnálatos módon a tranzit országból felhasználó országgá változott, és a fiatalok elszomorítóan egyre nagyobb mértékben élnek a különböző kábítószerekkel. A társadalom erőfeszítései a drogfogyasztás csökkentésére irányulnak. S ezt a törekvést az olimpikonoknak, kiváló sportolóknak, elsősorban a személyes példamutatással, segíteni kell. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalokban felébresszék a sportolás iránti vágyat.
Amint azt Hammerl László rövid beszámolójában említette, ebben az esztendőben az olimpia állt a középpontban. De az olimpikonok, az egyesület tagjai részt vettek az országot átszelő drog ellenes futásban, számtalan előadást tartottak, különböző meghívásoknak tettek eleget, s ahol csak lehetett, az egészséges életmódot, a rendszeres sportolást népszerűsítették.
Molnár Tamás megválasztása után mindenek előtt köszönetet mondott a bizalomért. Röviden vázolta terveit. Leszögezte, hogy érzi a felelősséget, s igyekezik majd, arra, hogy minél több bajnok, olimpikon vegyen részt a drog ellenes küzdelemben. Ezt a munkát elsősorban az iskolákban kívánják folytatni, s szeretnének minél több lehetőséget találni arra, hogy a fiatalokat a drogfogyasztás helyett rendszeres sportolásra ösztönözzék. A közgyűlés teljes mértékben egyetértett a korábban megfogalmazott jelszóval, miszerint: „Legyen a sport a szenvedélyed” szeretnék remélni, hogy minél több fiatalt tudnak rendszeresen sportolók táborába tömöríteni.
(sportforum.hu)
Otthon start: kiadható lesz a megvett lakás
