A politikus azzal kapcsolatban fejtette ki a sajtónak véleményét, hogy a PSD hétfőn váratlanul bejelentette: a Demokrata-Liberális Párttal (PD-L) kíván koalícióra lépni, de csak azzal a feltétellel, hogy az RMDSZ ne kerüljön kormányra. A PSD és a PD-L – a november 30-i választások két első helyezettje – összesen csaknem 70 százalékos többséget alkothat a parlamentben, tehát matematikailag nem lenne szüksége az RMDSZ-re a stabil kormányzáshoz. Markó Béla azonban ezzel kapcsolatosan hangsúlyozta: azok a szervezetek, amelyek partnerséget vállalnak az RMDSZ-szel, gyakorlatilag a másfél milliós magyar közösséggel kívánnak együttműködni. Aki visszautasítja a koalícióalkotás lehetőségét a magyar érdekvédelmi szervezettel, gyakorlatilag a párbeszédet kívánja megszakítani a romániai magyarsággal – szögezte le Markó.
A PSD által szabott feltételeket illetően a politikus így fogalmazott: „Egyrészt megértem a szociáldemokrata kollégákat (...), mi sem ragaszkodunk ahhoz, hogy velük lépjünk koalícióra. Számunkra továbbra is prioritás egy jobboldali kormánykoalíció kialakítása a Demokrata-Liberális Párttal és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL)”.
A szövetségi elnök szerint a PSD rossz döntést hozott, amikor az RMDSZ kizárását kötötte ki kormányzati szerepvállalása feltételéül, noha az elmúlt napokban mind Mircea Geoana, mind más szociáldemokrata tisztségviselők ragaszkodtak ahhoz, hogy együttműködjenek az RMDSZ-szel. Markó Béla emlékeztetett Emil Bocnak, a PD-L elnökének előző napi nyilatkozatára, amely szerint az RMDSZ-nek bármilyen összetételű koalícióban helye van a PD-L oldalán. A PSD által szabott feltételek ellenére Emil Boc továbbra is partnernek tekinti a magyarok szervezetét – vélte Markó Béla.
(MTI)
Ellentmondást nem tűrő sikerrel hangolt a BL-re a Ferencváros
