Szurkolóinkat korábban is tájékoztattuk arról, hogy az FTC szerette volna, ha a Liga Kupa programját összesűríti az MLSZ – kezdte Igaz. – Ezt néhány klub nem támogatta. Ezt tudomásul vettük, majd ezután megállapodtunk a csoport ellenfeleinkkel, hogy a mi csoportunk programját változtassuk meg, úgy hogy november 26-án már a 8. fordulót, azaz a mostanit játszottuk volna le. Ezt az MLSZ elutasította. Aztán kérvényeztük (több csapattal együtt), hogy a 8. forduló mérkőzését jövő februárban játsszuk le a kedvezőtlen időjárási viszonyok és a pályák használhatatlansága miatt, valamint amiatt, hogy keretünkből többen a nemzeti válogatottban szerepelnek ezért a szabályok lehetőséget adnak az időpont-módosításra. Meglepetésünkre ezt is elutasította az MLSZ. Azért vagyunk kénytelenek a Fehérvár elleni meccset a népligeti műfüves pályán megrendezni, mert az Albert stadion gyepszőnyege súlyosan megrongálódott, több százezres kár keletkezett benne a Honvéd meccsen, ezért az játékra alkalmatlan.
Többen kifogásolták Bobby Davison vezetőedző hozzáállását, aki az utolsó tétmeccs előtt hazarepült Angliába. Igaz elárulta, ennek is megvan az oka. – A szakmai stáb mindent leegyeztetett a mérkőzéssel kapcsolatban. Felkészültünk erre a lehetőségre is, hogy le kell játszani a meccset. Az, hogy Bobby Davison visszautazott Angliába, még nem jelenti azt, hogy a Ferencváros nem veszi komolyan a sorozatot. Ahogy korábban is lenyilatkozta vezetőedzőnk, azért ment haza, hogy megnézze azokat a játékosokat, akik esetleg a Ferencvárosban folytathatják a pályafutásukat.
(nb1.hu)
Véres támadás egy templomban, a pápa is megszólalt
