Az erdélyi Szovátán épít vendégházat Gádoros

Átadják december 6-án azt a szovátai vendégházat, amellyel kapcsolatban népszavazás lesz december 21-én a Békés megyei Gádoroson. A 80 millió forintba került, az önkormányzat által finanszírozott erdélyi projekt ellen korábban aláírásgyűjtés kezdődött, s ennek végeredményeként december 21-én a helyi lakosok véleményt alkothatnak a programról.

MNO
2008. 12. 04. 19:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Prozlik László, a község polgármestere elmondta: a tíz szobás ingatlan létesítése az önkormányzat részéről befektetés, hiszen bíznak abban, hogy az idegenforgalmi szempontból kiemelt helyen épült vendégházra fordított pénz megtérül. A polgármester terveivel szemben ugyanakkor korábban aláírásgyűjtés kezdődött, s ennek eredményeként szavazniuk kell Gádoros lakosságának, egyebek mellett arról: tiltsák meg, hogy a település vezetése a közigazgatási határon túl befektessen. A lakosságnak arról is véleményt kell nyilvánítania, hogy eladják-e a már elkészült ingatlant.

A népszavazás kezdeményezője Jámborcsik László, független önkormányzati képviselő korábban azt nyilatkozta, hogy ilyen célra nincs pénze a településnek. A község eleinte 25 millió forintot fordított az építkezésre, ám amikor kiderült, hogy a teljes költség eléri a 80 millió forintot, kötvényt is kibocsátott a befejezés érdekében. A népszavazás azonban – miután elkészült a beruházás – úgy tűnik okafogyottá vált, legfeljebb arról dönthetnek ugyanis a polgárok érdemben, hogy eladja-e az ingatlant Gádoros. Prozlik László erről, magánvéleményét hangsúlyozva úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy a megvásárolt új autót is előbb ki kell próbálni, azután lehet dönteni a sorsáról. A polgármester meggyőződése, hogy az új üdülőházat lehet gazdaságosan üzemeltetni, s így végül megtérül a község befektetése.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.