Borúlátás uralta a vezető nyugat-európai tőzsdéket

Szerdán a nap legnagyobb részében borúlátás uralta a vezető nyugat-európai tőzsdéket, nap végére azonban, részben New Yorktól „ösztönözve” fellendültek. Elemzők szerint a piacok már beárazták a rossz (főleg vállalati) híreket, akár fel is emelkedhetnek.

MNO
2008. 12. 03. 18:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezt a gyors szerdai emelkedést a jelentések szerint elsősorban a gyógyszeripari részvények támogatták. A visszahúzó erőt elsősorban a nyersanyagüzlet részvényei jelentették. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe zárásra fél százalékkal 829,33 pontra tudott emelkedni. Ez azért is jelentős teljesítmény, mert a nap második felében még 2 és fél százalékos veszteségen is állt. LONDON, FRANKFURT, PÁRIZS Frankfurtban a DAX-30 mutató is hasonló, még nagyobb mértékű változást mutathatott, zárásra 0,78 százalékkal 4567,24 pontra emelkedett. Ebben az általában kedvezővé vált befektetői hangulat mellett szerepet játszott, hogy a Deutsche Telekom árfolyama 3,45 százalékkal, a Commerzbanké 3,1 százalékkal tudott emelkedni. Óriásit, 39,6 százalékot zuhant az Infineon, a vezető európai chipgyártó részvényének árfolyama.

A cég jelezte, hogy utolsó negyedéves forgalmában 30 százalékos visszaesésre kell számítania. Londonban 1,14 százalékos erősödéssel zárt a FTSE-100 index, 41,69,96 ponton érve el. A nyereség sokban köszönhető az Astrazeneca részvény 5,37 százalékos, továbbá a Sage 6,34 és a Glaxo 4,42 százalékos drágulásának. A pénzügyi papírok vegyesen zártak, mert míg például a Royal Bank of Scotland több mint 4 és fél százalékkal drágult, a biztosítói papírok kivétel nélkül estek. Hasonló volt a helyzet a bányaipariaknál, míg a kiskereskedelmi papírok inkább erősödtek. Folytatta heti és napi hullámzását a párizsi tőzsde CAC 40 mutatója, mely ez alkalommal 0,44 százalékkal ment fel 3166,65 pontra. A jelentések szerint Párizst – de más európai tőzsdéket is – szerdán a meglehetősen szerény forgalom jellemezte.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.