A politikus azt követően nyilatkozott, hogy az RMDSZ küldöttsége részt vett Traian Basescu államfő és múlt vasárnapi választások eredményeképpen a parlamentbe jutott romániai pártok konzultációján. A megbeszélés tárgyát a kormánykoalíció-alkotási lehetőségek képezték. Markó elmondta: Basescu egyetértett azzal, hogy az RMDSZ-re szükség van a következő kormányban is. Calin Popescu Tariceanu liberális pártelnök a megbeszéléseket követően azonban nem mondott semmit a három párt alkotta esetleges koalícióról, ráadásul jelezte: számukra az egyik legfőbb politikai biztosíték gazdasági programjuk megvalósítására továbbra is az, hogy a kormánynak liberális miniszterelnöke legyen. Traian Basescu egy nappal korábban azonban leszögezte: a kormányfőjelölt megnevezésekor elsősorban azt veszi figyelembe, hogy melyik párt nyerte a legtöbb mandátumot. A vasárnapi parlamenti választásokat követően a PD-L rendelkezik a legtöbb törvényhozóval.
(MTI)
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
