Szakál Tamás, a balatoni halászat horgászturisztikai menedzsere az MTI megkeresésére pénteken elmondta, jövőre új típusú, szélesebb körben felhasználható területi horgászengedélyekkel várják a balatoni, kis-balatoni és a Nyugati-övcsatorna horgászait. A szakmai tárgyalások, valamint a horgász szövetségekkel történt egyeztetés után szavazta meg a társaság igazgatósága az új, egyszerűsített területi engedély-típusokat. Korábban külön területi engedélyeket kellett kiváltani a Balatonra, a Kis-Balatonra és a Nyugati-övcsatornára. Most mindhárom vízterületre érvényes engedélyeket vásárolhatnak a pecások. Megszűnt a parti horgászat két kategóriája is, így az olcsóbb engedélyt kiváltók 1500 méterig beevezve hódolhatnak kedvtelésüknek. (A távolság megegyezik a balatoni vízi közlekedésben az evezős hajók közlekedésének szabályozásával.)
A korábbi 60 százalékról 75 százalékra nőtt a 14 év alatti gyermekek kedvezménye – ismertette Szakál Tamás. Hozzátette, az elmúlt évek sikeres karácsonyi akcióit megismételve az idén is 20 százalékos kedvezménnyel kínálják a területi horgászengedélyeket 2009. január 15-ig, az értékesítésben résztvevő bizományosokon keresztül.
A változásokkal elégedetlen a horgásztársadalom egy része, ugyanis a Nyugati-övcsatorna térségében élőknek, és csak ott horgászóknak megszűnt az olcsó (6600 forintos) engedélye, így jövőre háromszoros árat kell fizetniük. Az összevont tarifarendszer másik „károsultja” a legnépesebb, csónak nélküli, parti horgásztársadalom, akik nem tudnak élni a lehetőséggel, hogy 1500 méterig beevezhetnének a vízbe, ugyanakkor 40 százalékkal drágábban juthatnak éves engedélyhez.
A halászat honlapján hozzáférhető táblázat szerint az általános, éves, felnőtt területi horgászengedély ára jövőre 48400 forint lesz. Az „összevont”, vagyis a Balatonra, a Kis-Balatonra és az övcsatornára is érvényes, 1500 méteres távolságig jó éves horgászjegy ára 19900 forint. A „kombinált”, vagyis a Balaton mellett több más országos horgászvízre is érvényes engedély 33000 forintba kerül.
(MTI)
Liberális bírálatok kereszttüzébe került az American Eagle Sydney Sweeney-féle farmerreklámja
