Előre törtek a nyugat-európai részvénypiacok

Hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok is előretöréssel reagáltak arra, hogy az Egyesült Államokban lassan formába öntik az autóipar megmentésének tervét, Barack Obama megválasztott elnök pedig a hét végén hatalmas munkahelyteremtő programot jelentett be.

MNO
2008. 12. 08. 17:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 6,1 százalékos nyereséggel kezdett, és előzetes adat szerint 6,8 százalékos nyereséggel 847,95 ponton végezte a napot, 43,72 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél.

A múlt héten 7,9 százalékot vesztett, az előző héten 13,3 százalékot nyert. Novemberben 7,19 százalékot vesztett – kilencedik hónapja esett –, októberben 12,68 pontot vesztett, az a legrosszabb hónapja volt hat éven belül. A harmadik negyedévben 11,46 százalékot vesztett, az első félévben 20,26 százalékot vesztett. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcsra ért.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 2,96 százalékos, az S&P 500 2,87 százalékos, a Nasdaq összetett mutatója 3,21 százalékos nyereségben volt.

Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 előzetes adat szerint 253,92 pontos, 6,27 százalékos nyereséggel 4303,29 ponton zárt, 33,35 százalékkal alacsonyabban, mint az év végén. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 355,81 pontos, 8,12 százalékos nyereséggel 4737,28 ponton végzett, 41,28 százalékkal az év végi értéke alatt. Párizsban a CAC-40 256,17 ponttal, 8,57 százalékkal 3244,18 pontra emelkedett, 42,21 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.