Első alkalmommal járta körül a Földet egy napelemes autó

Az ENSZ égisze alatt a lengyelországi Poznanban folyó környezetvédelmi világkonferencia résztvevőit csütörtökön megörvendeztette egy jármű: első alkalommal sikerült a Földet megkerülnie egy napelemes autónak, és megérkezett a lengyel városba. Mintegy ezren próbálták ki útja során.• Elkerülhető a lengyel vétó?

MNO
2008. 12. 04. 16:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy csepp üzemanyaggal sem szennyeztük a környezetet – jelentette ki a nagy utazás szervezője és résztvevője, egy svájci tanár, aki szerint kéznél van mindenki számára a technológia, itt van a kezünkben a globális felmelegedés elleni harc eszköze. Az autós egyébként 17 hónappal ezelőtt indult a svájci Luzern városából és összesen 38 országon utazott keresztül. A nap energiája mellett a villamos áramot is hasznosította a svájci egyetemi kutatók által kiötlött jármű, mely akkujával egy-egy utántöltés után mintegy 300 kilométert tudott megtenni, és 90 kilométeres óránkénti sebességgel is haladni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.