Ismét csökkentek az árfolyamok a héten

Átmenetinek bizonyult a november utolsó heti emelkedés a BÉT-en, a részvényárfolyamok az elmúlt héten ismét csökkentek, óriás eladások voltak, pánik azonban nem, és az árfolyamok változékonysága is mérséklődött.

MNO
2008. 12. 07. 11:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az index alakulását elsősorban az OTP kereskedése határozta meg, a bankpapír árfolyamát a hét elején piaci pletykák emelték, majd a profitrealizálást követően csökkent az ár. A megelőző héten, két hónap után az első nyereséges hetét zárta a Budapesti Értéktőzsde, akkor a BUX 1786 ponttal, több mint 16 százalékkal emelkedett, 12 694 ponton zárt pénteken. A múlt héten az index 250,88 ponttal, 1,98 százalékkal 12.443,86 pontra csökkent, amely a 2007. év végi 26 236 pontos értéknél 13 792 ponttal, 53 százalékkal alacsonyabb. A vezető részvények a Richter kivételével veszítettek értékükből, a kisebb papírok árfolyama is csökkent, a BUMIX 55,12 ponttal, 3,540 százalékkal 1518,28 pontra gyengült.

Hétfőn még kismértékben csökkentek az árfolyamok, ám a nagy forgalom mellett, egészen ellenálló volt a magyar börze, és míg a nyugati piacokon 5-7 százalékos mínuszba is kerültek a tőzsdék, a BUX csak „alig” 2 százalékkal gyengült. A hét első napi kereskedésében a legnagyobb érdeklődés az OTP papírjai iránt volt arra a piaci pletykára, hogy az orosz Szberbank felvásárolhatja a legnagyobb magyar bankot, sőt a Morgan Stanley már el is kezdte az OTP-papírok vásárlását a Szberbank megbízásából.

Kedden már pluszban zárt a BUX, pozitív nemzetközi hangulatban, az OTP pedig a hét legjobb teljesítményével 3.094 forinton zárt, köszönhetően a bankpapír iránti töretlen érdeklődésnek. Nyereségét azonban szerdán a kereskedés vége felé elvesztette az OTP, az árfolyam ismét 2.900 forintra csökkent. A gyengülést semmilyen, a piacot befolyásoló hír nem indokolta, amögött a szakértők elsősorban a megelőző napok árfolyam-növekedésének korrekcióját látták. Emellett számos befektető láthatta be szerdán, hogy az orosz Szberbanknak jelenleg nincs lehetősége arra, hogy felvásárolja a magyar bankot, így zárták pozíciójukat, ezzel még lejjebb nyomva az árfolyamot. Az OTP volt a csütörtöki kereskedés főszereplője is, miután a korábbi pletyka kissé módosult, a híresztelések már arról szóltak, hogy a Szberbank az OTP ukrán leányvállalatát vásárolja meg, amit a piac – tekintettel az ukrán leány kockázatosságára – pozitívan fogadott.

A hét utolsó napján aztán a reggeli, „egészséges” profitrealizálás után, érdektelen kereskedésben csordogáltak lefelé az árfolyamok. A piac az amerikai foglalkoztatási adatokra figyelt, a vártnál rosszabb mutatók várhatóan a jövő heti árakat alakítják majd. Szerepet játszik még a börzék teljesítményében az is, hogy az amerikai pénzügyi kormányzat megsegíti-e és milyen formában a három autógyártót, a General Motorst, a Chryslert és a Fordot.

Üzletkötők szerint nem lehet kizárni, hogy a következő hetekben a mostanihoz képest jelentősen változnak az árfolyamok az év végi pozíciózárások miatt, ennek iránya azonban megjósolhatatlan. A forgalom kissé élénkült a múlt héten, 85,3 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon, a megelőző hét forgalma 74,2 milliárd forint volt. A forgalom 67,5 százalékát az OTP papírok adásvétele adta, a Mol 11,8 százalékkal, a Richter 5,7 százalékkal, a Magyar Telekom 7,7 százalékkal részesedett.

A Mol részvények ára a múlt héten 505 forinttal, 4,81 százalékkal 9995 forintra csökkent. Az OTP papírok 39 forinttal, 1,32 százalékkal gyengültek, 2916 forintot értek pénteken záráskor. A Magyar Telekom 35 forintos, 5,88 százalékos csökkenéssel, 560 forinton fejezte be a hetet. A Richter részvények ára 1150 forinttal, 4,24 százalékkal 28 250 forintra nőtt. Az Egis árfolyama 860 forinttal, 7,60 százalékkal 10 460 forintra csökkent.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.