Ismét Habsurg György a Magyar Vöröskereszt elnöke

Egyhangúlag Habsurg Györgyöt választotta újból a Magyar Vöröskereszt elnökévé a szervezet XII. kongresszusa szombaton. Az eseményről az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a szervezet alelnöke Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Kórház főigazgatója lett.

MNO
2008. 12. 06. 13:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Habsburg György az önkéntesek számának növelését, a szociálisan rászorulókkal, illetve az idősekkel való törődés előtérbe helyezését, valamint a szervezet gazdasági stabilitásának megerősítését nevezte a Magyar Vöröskereszt legfontosabb feladatainak. Habsburg Györgyöt először 2004. december 4-én választották meg a Magyar Vöröskereszt elnökévé.

Első elnöki ciklusa alatt a karitatív szervezet korszerűsítette a véradásszervezést, önkéntes elsősegély-szolgálatot hozott létre a balatoni strandokon, valamint – az eddigi legnagyobb külföldi magyar segélyakcióként – Indonéziában gyermekkórházat, Srí Lankán pedig közösségi házat építtetett a cunami áldozatainak. 2005-ben Szöulban Habsburg Györgyöt a Nemzetközi Vöröskereszt katasztrófa-készenléti és segélyezési bizottságába választották.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.