Az ünnepségen adták át a Pest Megye Díszpolgára címet, amelyet a közgyűlés Tóth István fotóművésznek, a Magyar Fotóművészek Szövetsége alapító tagjának adományozott. Az Évszázad Kiváló Fotóművésze díj tulajdonosa (New York 1980) hosszú évtizedek óta Cegléden él és alkot.
A sajtó képviselői számára alapított Média díj egyik kitüntetettje Élő Gábor, a Lánchíd Rádió főszerkesztője lett, de az elismerést megkapta az MNO munkatársa, Pálffy Lajos is.
A megye ezeréves fennállására emlékező millenniumi ünnepségsorozatot Zala, Fejér és Veszprém megyével – amelyek egyidősek velünk – közösen szervezzük és bonyolítjuk le – mondta Szűcs Lajos, hozzátéve, hogy a központi programot a Szent István-i adománylevelet őrző Sólyon tartják, és lehetőség szerint minden települést igyekeznek majd bevonni az ünneplésbe. Az emlékezés mellett célunk, hogy felhívjuk a 21. század embere és a mai kormányzat figyelmét arra, a megyei hálózatok igenis életképesek, megtartásuk fontos lenne a jövő nemzedék számára is – jegyezte meg a közgyűlés elnöke.
(mti, MNO)
Itt a Kreml válasza Trump ultimátumára
