Egyszerű volt a képlet: a magyaroknak pontot kellett szerezniük a franciák ellen, máskülönben nem jutottak volna a 12-es középdöntőbe, miután az első két meccsen egy vereség és egy döntetlen került a statisztikába. A franciák két gyors góllal lépéselőnybe kerültek, és ezt egy ideig tudták tartani. A magyar védelem nem állt össze, könnyedén jutott lövőhelyzethez a rivális, főleg Tounkara sziporkázott. A 30. születésnapját szombaton ünnepelt Pálinger egyetlen labdát sem fogott, így a 12. percben Herr váltotta fel, aki három védéssel mutatkozott be.
A váltás jót tett, Tomori beindult, és negyedóra elteltével egy 5-1-es rohammal fordított a csapat – nem is váratott sokáig a francia időkérés. Görbicz is egyre inkább feljavult, és már nem csak a büntetőket értékesítette, hanem az átlövésekből is betalált. Emberhátrányban is megmaradt a 2-3 gólos különbség, ám ahogy felpörögtek a francia cserék, a 26. percben 13-13 lett az állás
Ekkor Imre Vilmos kért időt, és végül sikerült minimális előnnyel pihenőre vonulni. Herr rossz ütemű kirohanása és kiállítása vezette be a második félidőt, a létszámfölényben pedig visszavette a vezetést a rivális. A magyarok hét perc után dobtak először gólt a fordulást követően, csak éppen ötöt kaptak. Pálingert közben fejen dobták, le kellett cserélni.
A büntetéséből visszatérő Herr megint remekelt, Szűcs pedig duplázott (19-19). Hosszú gólcsend következett, amelyet Bulath bombája tört meg. A kapufák a magyarokkal voltak, és az 52. percben 25-22-nél a franciák időt kértek, majd Görbicz második büntetőjét hagyta ki. Herr változatlanul bravúrokat mutatott be, nem volt esélyük a franciáknak, és így kiestek.
A magyarok a mostani sikerükkel magukkal vitték a románok elleni 27-21-es vereséget és a dánokkal szembeni 26-26-os döntetlent. A középdöntő első fordulóját kedden rendezik Ohridban, még nem tudni, ki lesz az első ellenfél.
(MTI)