Kulcsár Anna: A félelem igazgat

MNO
2008. 12. 05. 7:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kulcsár Anna: A romák félnek. Juhász Gábor rendészeti államtitkár emiatt örül annak, hogy – szavai szerint – él egy zöldszám, amelyen bárki jelentheti, ha gyanús körülményeket észlel. Jelentem, gyanús körülményeket észleltem. Ráadásul nem közvetlenül az államtitkár legutóbbi parlamenti felszólalása után és nem is egyedül. Az elfogadható hétköznapi viszonyok fenntartásáért felelősséget érző állampolgárok legalább hat éve jelzik, hogy a magyar közéletben gyanús jelenségek mutatkoznak. Azt követően ugyanis, hogy az ész nélkül végrehajtott rohamos privatizáció kisöpörte a munkahelyekről a jórészt szakképzetlen, legszegényebb rétegeket, köztük a romákat, csak átmeneti javulás következett. Az Orbán-kormány idején megpróbálták elősegíteni, hogy pályázat útján a közép- és a felsőoktatásba is eljussanak tehetséges cigány fiatalok, sőt Pécsett gimnáziumot alapítottak. Fontosnak mondták azt is, hogy a romák munkához jussanak. A szocialista–szabad demokrata koalíció azonban mindent lerombolt.

Magyar Nemzet, 2008. december 5.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.