Ha a két fő követelésben a következő napokban nem lesz megállapodás, akkor tíz napon belül folytatja a határozatlan idejű, országos vasutassztrájkot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) – jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke csütörtökön, a szakszervezeti elnökség ülését követően.
Megismételte: fő követelésük, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, ami a 102,5 milliárd forintból 8 milliárd forintot tenne ki. Követelik továbbá a kiszervezett MÁV-leányvállalatoknál a 10 százalék kiszervezési pótlékot.
Gaskó elmondta, hogy az egyeztetést a munkaügyi vitáról a MÁV-val pénteken folytatják, és kezdeményezik a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról is a tárgyalást. Elhangzott: a munkabeszüntetés időpontját a következő elnökségi ülésen határozzák meg. Az elnökség a tárgyalások menetétől függően fog ülésezni. A VDSZSZ elnöke elmondta: az elnökség értékelése szerint a MÁV felelőssége, hogy a fő követelésekről eddig nem született megállapodás. Úgy látják, a munkáltató részéről hajlandóság sincs a megegyezésre, ezért nyúlnak ismét a nyomásgyakorlás eszközéhez.
Gaskó kitért arra, hogy a szakszervezet tíz napon belül tárgyalásokat kezdeményez Molnár Csaba közlekedési miniszterrel is. A VDSZSZ elnöke a sajtótájékoztatón megjegyezte, nehezíti a tárgyalást – bár nem része a sztrájkkövetelésnek -, hogy a MÁV mindössze 1,8 százalék keresetnövekedést ajánl 2009. évre, ami jelentősen alatta marad az Országos Érdekegyeztető Tanácsban emlegetett 4-5 százalékostól. Gaskó kitért arra, hogy a VDSZSZ szerint a közszféra követelési jogosak, ezért a következő időszakban összehangolják a lépéseiket az érintett szakszervezetekkel.
MÁV: teljesíthetetlen a VDSZSZ követelése
Gaskó bejelentésére a MÁV képviselője úgy reagált, a munkáltató gazdaságilag továbbra is teljesíthetetlennek tartja a VDSZSZ követeléseit.
Gaskó István kitért arra, hogy a VDSZSZ szerint a közszféra követelési jogosak, ezért a következő időszakban összehangolják a lépéseiket az érintett szakszervezetekkel. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta: a MÁV rendszeresen azzal utasítja el a MÁV Cargo privatizációs bevételével kapcsolatos szakszervezeti követelést, hogy azt fejlesztésre használja.
Eközben szerdán a közlekedési szakállamtitkár arról tájékoztatta a szakszervezetek képviselőit, hogy a Cargo privatizációs bevételéből a MÁV-nak meg kell vennie a BKV-tól a veszteséges HÉV-et. Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője az MTI kérdésére elmondta: a munkáltató álláspontja változatlanul az, hogy a követelések nem teljesíthetőek. A vasúttársaság a MÁV START Zrt. tőkeemelésére, a „kedvezőtlen feltételű” hitelek kiváltására és fejlesztésekre fordítja a MÁV Cargo értékesítéséből befolyó 102,5 milliárd forintos bevételt – hangsúlyozta a MÁV szóvivője.
(MTI)
Itt a Kreml válasza Trump ultimátumára
