Lovas postakocsi-járatot indít a szántódpusztai skanzen

Tavasztól több mint 350 millió forintos beruházással bővítik a balatoni élő skanzenként működő Szántódpuszta kínálatát, amelynek része lesz egy keszthelyi lovas postakocsi-járat indítása is – számolt be Czoma László, az állami vagyont kezelő Helikon Kastély Múzeum Kht. igazgatója.

MNO
2008. 12. 08. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czoma László kifejtette: a tervek megvalósítására a Balaton turisztikai vonzerejének növelésére meghirdetett uniós pályázat legnagyobb támogatását, 286 millió forintot nyert a közelmúltban a szántódpusztai projekt. A tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a kulturális tárca biztosítja a fejlesztéshez, a több mint 60 millió forintot kitevő önerőt. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a skanzen megújuljon, kínálata bővüljön, és a jelenlegi tízezres látogatói létszám többszörösét elérve, 2010 után önfenntartóvá váljon.

Az igazgató elmondása szerint a 32 épületből álló védett műemlék-együttest is magában foglaló Szántódpuszta egykor a Tihanyi apátság birtoka volt, az 1700-as években újjáépült, majd hosszú ideig cselédek lakták. Manapság az ország egyik legnagyobb, Európa Nostra díjas, élő skanzenjeként működik, helyet adva egy helytörténeti múzeumnak, néprajzi kiállításnak, és több bemutatónak a Balaton őshonos halfajairól, az endrédi csipkeverésről és a szántódi rév történetéről. Étterme évek óta zárva van, a cselédlakásokból kialakított szobái nem piacképesek. A keszthelyi Festetics-kastélyt működtető Helikon Kastély Múzeum Kht. három éve vállalta fel Szántódpuszta üzemeltetését és fejlesztését, amiben eddig forrás híján csak annyit sikerült elérnie, hogy megmentette a további pusztulástól és megakadályozta, hogy bezárják – derült ki az igazgató beszámolójából. A működtetésből fakadó, évi 30 millió forintos veszteséget a tulajdonosi jogokat gyakoroló kincstár fedezte korábban, és az üzemeltető reményei szerint hasonló összeggel támogatja majd a utódja, az MNV Zt.-is.

A kínálatbővítő tervekről szólva elmondta, az elnyert támogatásból egyebek közt a hajdani cselédházakat fejlesztik, korhűen kialakított lakosztályokká. Felújítják és ismét megnyitják az éttermet, amely a régió magyar étel-specialitásaival várja majd a vendégeket. A jövő nyár végétől pedig beindítanak egy lovas postakocsi-járatot a keszthelyi kastély, Fenékpuszta, valamint az egykoron lóváltó állomásként funkcionáló, szántódpusztai Öregcsárda között.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.