A produkció sikeres nagy-britanniai turné után november végén érkezett „haza” az RSC székhelyére, a drámaíró szülőhelyén, Stratford-Apon-Avonben működő Courtyard Színházba. A darabot összesen 43-szor adják elő, január végéig marad műsoron.
Magyar Éva színész, koreográfus, a budapesti Sámán színház alapítója és vezetője. Az utóbbi években több rangos brit felkérésnek tett eleget. 2005-ben óriási sikert aratott a Kneehigh Színház Trisztán és Izolda előadásával, amelynek címszerepét alakította, 2007-ben pedig a londoni Gate Színház előadásában The Sexual Neuroses of Our Parents című produkciójában szerepelt – áll a londoni Magyar Kulturális Központ közleményében.
(nagyvarad.ro)
Súlyos bántalmazás ért egy zsidó származású férfit Olaszországban
