A forint alig reagált a döntésre, a déli órákban az eurót 264,40/80 forint között jegyezték, az 50 bázispontos kamatcsökkentés után hajszálnyit erősödött az euró a forinthoz képest, 265 forintig, de rövidesen visszaállt a 264,30/60 forintos szintre – mondták devizakereskedők. A Magyar Nemzeti Bank november 24-én már 50 bázisponttal 11,0 százalékra csökkentette, az október 22-én 8,5 százalékról 11,5 százalékra emelt alapkamatot.
A jegybank holnapján közzétettek szerint a döntést a 2008. október 22-i rendkívüli, 300 bázispontos kamatemelést alátámasztó körülmények jelentős megváltozása indokolja. Az európai jegybankok a reálgazdasági teljesítményhez és az inflációhoz kapcsolódó, egyértelműen lefelé mutató kockázatok alapján jelentős kamatcsökkentésekről döntöttek az elmúlt héten.
A közelmúltban a hazai gazdaság kockázati megítélése javult, a külső finanszírozásához kapcsolódó korábbi bizonytalanságok – a nemzetközi hitelcsomagnak, a bejelentett költségvetési kiigazításnak és az államháztartás kiadásait korlátozó törvény elfogadásának is köszönhetően – számottevően csökkentek. Ebben a nemzetközi környezetben a monetáris tanács lehetségesnek, a hazai gazdasági kilátások miatt pedig indokoltnak is tartja a jegybanki alapkamat csökkentését – olvasható az indoklásban. Az ülés rövidített jegyzőkönyve 2008. december 19-én 14 órakor jelenik meg.
Simor: A gazdaságnak fájdalmas a magas kamat
A monetáris tanács túlnyomó többsége szavazott az 50 bázispontos kamatcsökkentésre, a másik javaslat a 11,0 százalékos kamat tartása volt – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a kamatcsökkentést követő hétfői sajtótájékoztatón.
A monetáris tanács figyelve a pénzügyi piacok alakulását a jövőben is folytathatja az alapkamat csökkentést, amennyiben az a pénzügyi stabilitást nem veszélyezteti – közölte a jegybank elnöke. Hozzátette: csak az inflációs előrejelzéseket tekintve, már ma is „alullövi az MNB a jövő évi, 3,0 százalékos inflációs célt”. „A jelenlegi magas kamatszint fájdalmas a magyar gazdaságnak, de ennél is fájdalmasabb, ha megbomlik az ország pénzügyi stabilitása” – jelezte Simor András.
(MTI)