Mint hozzátette, az intézmény elsősorban azért szervezte a nyílt napokat, hogy a középiskolások segítségére lehessen életük meghatározó döntésében, s választ adhasson arra a kérdésre, miért válasszák a Miskolci Egyetemet. Tájékoztatása szerint pénteken Patkó Gyula, az egyetem rektora köszönti majd a résztvevőket. Ezt követően a karok szakmai programjával folytatódik az eseménysorozat: lesznek előadások, kiállítások, konzultációk, valamint filmeket vetítenek az egyetemről, a szakestekről és Miskolcról.
Emellett bemutatkozik a ME Hallgatói Önkormányzata, a résztvevők megismerkedhetnek az egyetemi hagyományokkal, Örkény-egyperceseket láthatnak a díszaulában felállított színpadon, majd a BBZI Rézfúvós Együttes előadását hallhatják. Az „Egyetemi séták” részeként a középiskolások megtekinthetik az intézmény nevezetességeit, a kollégiumokat, illetve a könyvtári csoporttal megnézhetik a Selmeci Műemlékkönyvtárat.
(MTI)
Valamiért törölte egy brüsszeli hátterű propagandacikkét a Válasz Online, amelyet egy tiszás aktivista írt
