Tárgyalások – Cser Ágnes: Ennek így semmi értelme nincsen

Ennek így semmi értelme – fogalmazott Cser Ágnes EDDSZ-elnök hétfőn, miután elhagyta a kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalást. Lépését jelzésértékűnek szánta.

MNO
2008. 12. 08. 8:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cser Ágnes szerint nincs értelme a kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalásnak; az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke a hétfő délelőtti ülést elhagyva az újságíróknak azt mondta: jelzésértékűnek szánta a távozását. „Ennek így semmi értelme” – mondta az egészségügyi ágazatot képviselő Cser Ágnes, aki azt sérelmezte, hogy a közszférából kiszervezett egészségügyi dolgozók helyzetével a kormányoldal nem kívánt foglalkozni. Emlékeztetett arra, hogy már az egy héttel ezelőtti tárgyaláson sem kapott érdemi választ az őket érintő kérdésekre.

Az EDDSZ elnöke azt is sérelmezte, hogy a kormány és a szakszervezetek közötti tárgyalásról sem hangfelvétel, sem pedig emlékeztető nem készül. A folyamatban lévő tárgyalásról szólva azt közölte, hogy a szakszervezetek továbbra is ragaszkodnak a 13. havi bérhez.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.