Tavasszal a Ház előtt Budapest-törvény?

Még ebben a hónapban jóváhagyhatja a kormány a Budapest-törvény koncepcionális tervét és a jogszabály-előkészítés menetrendjét; a javaslat a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet - tudta meg az egyik kormányközeli sajtóorgánum.

MNO
2008. 12. 08. 7:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új jogszabály olyan kétharmados parlamenti többséggel módosítható szabályozási kérdéseket rögzítene, mint az önkormányzati képviselők számának csökkentése vagy a jegyzők és alpolgármesterek jogállása. A normaszöveg a tervek szerint számos feles többséget igénylő kérdést is rendezne. Így nevesítené a kulcsfontosságú budapesti fejlesztéseket, köztük az állami garanciával támogatott, részben európai uniós forrásból megvalósuló projekteket – írta hétfői számában a Népszava.

A kormányközeli lap forrásai szerint van esély arra is, hogy a Budapest-törvénybe foglalják az önkormányzat és a kormány közös útfelújítási programjának részleteit, a fővárosi egészségügyi és oktatási fejlesztéseket, valamint a BKV műkö­désének feltételeit.

(Népszava)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.