Történelmi mélypontra zuhantak a lakossági megtakarítások

Tizenhárom éves mélypontra, 19,2 százalékra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkezők aránya 2008 novemberében Magyarországon a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Pénzügypiaci Adatszolgáltatás című tanulmánya szerint, amelyet kedden sajtótájékoztatón mutattak be Budapesten.

MNO
2008. 12. 09. 10:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bacher János, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta: 2004-ben még 37,6 százalék volt ez a mutató, amely drasztikus ütemben csökkent 2008 szeptemberében 23 százalékra, majd egy hónappal később 20 százalék alá. Ilyen alacsony érték még nem volt a kutatás kezdete, 1995 óta.

A kutatás másik fő megállapítása az volt, hogy a magas betéti kamatok és az alacsony részvényárfolyamok ellenére a lakosság egyelőre nem változtatott érdemben megtakarítási szerkezetén, ugyanakkor nő az általános érdeklődés a pénzügyi folyamatok iránt – fejtette ki Bacher János. Mindez szerinte arra enged következtetni, hogy az emberek figyelnek, kivárnak, de egyelőre nem nyúltak a pénzükhöz. A megtakarítások célját tekintve tíz százalékponttal 68 százalékra emelkedett azok aránya, akik váratlan kiadásokra tesznek félre, továbbá nyolc százalékponttal 39 százalékra nőtt azok hányada, akik hosszú távra (például nyugdíjra) takarékoskodnak – mondta Bacher János.

A GfK ügyfélkapcsolati igazgatója kitért arra is, hogy eközben számottevően csökkent a beruházásokra félretevő lakosság aránya. Az eredmények azt tükrözik, hogy az emberek egy része a válság hatására elhalasztja a lakásvásárlást, és inkább a meglévő lakhely felújítására tesz félre. Azok aránya, akik autóvásárlás céljából takarítanak meg, a 2005-ös 13 százalékról 2008 novemberére 6 százalékra csökkent – mondta el Bacher János. A felmérés szerint a válság ellenére nem rendült meg a lakosság általános bizalma a bankok iránt, ugyanakkor 60 százalékra nőtt azok aránya, akik elképzelhetőnek tartják egyes bankok csődjét. Az emberek túlnyomó része viszont saját bankja esetében ennek lehetőségével nem számol – mutatott rá Bacher János.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.