időjárás 11°C Ferenc 2022. október 4.
logo

BÉT: optimista kezdést várnak

MNO
2009.02.25. 07:55

A nemzetközi piacok javuló hangulata alapján a Budapesti Értéktőzsde is optimistább lehet szerdán.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője szerint, miután az amerikai és az ázsiai börzéken is megerősödtek a pénzügyi papírok, a közép-európai térségben is felülteljesítőek lehetnek a bankrészvények, így az OTP is. Hozzátette: a forgalom hiánya miatt azonban semmi nem garantálja, hogy a BUX, és a többi régiós tőzsdeindex követi a fejlett piacok emelkedő trendjét. Az amerikai részvénypiacon kedden azután történt javulás, hogy Ben Bernanke, a Federal Reserve elnöke közölte, a kormányzatnak jelenleg nem áll szándékában a nagybankok államosítása. A várakozások szerint a nyugat-európai piacok is követhetik a Wall Streetet.

A BUX 53,54 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 10.316,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A Mol 170 forinttal, 1,86 százalékkal 9.300 forintra erősödött. Az OTP részvények ára 77 forinttal, 4,53 százalékkal 1.623 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 6,11 százalékkal 556 forintra nőtt. A Richter papírok árfolyama 390 forinttal, 1,62 százalékkal 23.710 forintra csökkent, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis 250 forinttal, 2,33 százalékkal 10.500 forintra gyengült.

(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.