Magyar zarándokok ezrei látogattak el Gyimesbükkre

Magyar zarándokok nosztalgiavonattal utaztak a gyimesbükki szentmisére: egy év után most újból, immár másodszor tette meg a Budapest-Gyimesbükk (Ghimes-Faget) útvonalat a címeres Nohab mozdony által vontatott Székely gyors.

MNO
2009. 05. 31. 17:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E nosztalgiavonat több mint nyolcszáz utasa – aki az előző napon részt vett a csíksomlyói zarándoklaton – vasárnap jelen volt a felújított Kontumáci-kápolnánál tartott ünnepi szentmisén. A történelmi Erdély legkeletibb településén, Gyimesbükkön lévő, Pfaff Ferenc építész tervei alapján emelt vasútállomáson a falu lakossága és elöljárói fogadták a zarándokokat.

Tavaly már volt itt hasonló találkozó: a vasúttörténeti kiállításnak otthont adó épületet akkor is pünkösd napján nyitották meg az érdeklődők előtt. Az átadásra akkor is Budapestről érkezett a helyszínre a nosztalgiavonat. A szerelvényt mind tavaly, mind idén az ipartörténeti értékként számon tartott 017-es Nohab mozdony húzta Gyimesbükkig azon a vasúti pályán, ahol hatvanöt évig nem járt magyar mozdony. A vasútállomás épülete néhány évvel ezelőtt Deáky Andrásnak, a helyi iskola nyugdíjas igazgatójának tulajdonába került, aki azt a helyi önkormányzatnak ajándékozta.

A nosztalgiavonat az idén több mint nyolcszáz utast vitt el Csíksomlyóra, majd Gyimesbükkre. A falu lakosságával együtt, csángó zenészek kíséretében vonultak a Kontumáci-kápolnához. Délben részt vettek az egykori csángó zarándokút kiindulópontjaként felállított emlékkereszt és a gyulafehérvári püspökség fennállásának ezer éves évfordulója alkalmából ültetett tíz fenyőfa (az elmúlt tíz évszázad és a Szent István által alapított tíz püspökség jelképe) megáldásának szertartásán.

Az ünnepély a csíkszeredai Role együttes Pille című, csángó népzenéből építkező rockballada előadásával, majd gyimesi hagyományőrző zenészek produkciójával zárult. Végül a zarándokok a Rákóczi-vár tövében álló, tavaly felavatott őrháznál gyűltek össze ismét, majd a tavalyi eseményre emlékeztető szónoklatok, valamint a magyar és a székely himnusz elhangzása után a Székely gyors a Csíki-medence felé vette útját.

Deáky András az MTI-nek vasárnap örömét fejezte ki amiatt, hogy zarándokhely lett Gyimesbükk. Hangsúlyozta, hogy az őrház tavalyi avatása, a Kontumáci-kápolna idei felújítása és a millenniumi emlékhely létesítése által régi álma valósult meg: Gyimesbükköt, a csángó település magyar lakosságát újból felfedezték Magyarországon, magyar lakóit a magyar nemzet részének tekintik. A települést övező nagy érdeklődésnek köszönhetően az idén kétszer annyi vendég kereste fel Gyimesbükköt, mint tavaly – mondta Deáky András.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.