Nagyobb állami védelmet akarnak a németek

A globalizáció és a gazdasági válság közepette nagyobb állami védelemre van szükség a németek többsége szerint – mutatta ki legutóbbi felmérésében a Forsa közvélemény-kutató intézet.

MNO
2009. 05. 25. 9:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetségi közlekedési minisztérium megbízásából készült kutatás szerint a németországi állampolgárok 54 százaléka úgy véli, az államnak nagyobb befolyásra kell szert tennie a gazdaságban. Az e nézetet vallók körében tízből kilencen egyetértenek azzal, hogy az államnak szigorúbb szabályokat kell alkotnia, betartásukat pedig következetesen ellenőriznie kell.

A politikai szférának továbbá a gazdasági tevékenységből származó haszon és kockázat igazságosabb elosztásáról is gondoskodnia kell. Az ország teljes lakosságának véleményét tükröző felmérésben megkérdezettek háromnegyede támogatja a bankok és vállalatok államosítását, amennyiben ez a lépés szükséges a német gazdaság fejlődésének biztosításához. 57 százalék úgy gondolja, hogy az államnak pénzügyi támogatást kell nyújtania a bajba jutott vállalkozásoknak.

A németek 72 százaléka szerint a globalizáció hátrányos hatásainak tompítása nem csupán az állam feladata, hanem nemzetközi szervezeteké is, és elsősorban az ENSZ-nek és a Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO) kell ebben szerepet vállalnia. 65 százalék szerint az Európai Unióra vár a legtöbb feladat az emberséges, az elviselhető hatásokkal járó globalizáció kialakításában, 61 százalék szerint pedig a nemzetállamoké a fő felelősség. A németek 85 százaléka szerint a globalizáció folyamatát mostanáig főképp a bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók formálták. Csupán 15 százalék helyeselné, ha ez így is maradna.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.