Agyműtétre adott kölcsön, de kartonpapírt kapott vissza

Az utcán állították meg az ismeretlenek az idős férfit, s 510 ezret kértek tőle. Azt mondták, rosszul lett a sofőrjük.

MNO
2009. 07. 22. 10:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrségen tett feljelentést egy jászapáti férfi, aki elmondta, hogy délelőtt sétált az utcán, amikor egy autóból két számára ismeretlen személy kiszállt és odament hozzá – tudta meg a Szoljon.hu Veres Évától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől. A két férfi a kórházat kereste. Elmondásuk szerint vállalkozók voltak, és az egyik sofőrjük agyvérzést kapott, akit megműtöttek.

Ezután elmondták neki, hogy a műtét 510 ezer forintba került, és hogy jelenleg nincs náluk ennyi pénz. Ebben kérték a férfi segítségét, hogy aznap délutánig kölcsön tudna-e adni nekik ekkora összeget. Az idős férfi bement velük a bankba, felvette és átadta a pénzt nekik. A két ismeretlen azt ígérte, hogy dollárban hozzák meg neki a tartozást még aznap délután. Úgy is volt, egy táskát átadtak a sértettnek, majd távoztak. Az idős férfi csak ezt követően nyitotta ki a táskát, melyben pénz helyett kartonpapír volt.

(szoljon.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.