Pénteken a brit ügynökség közölte, hogy nemrég büntették meg országuk egyik cégét 70 ezer reálnak megfelelő fontra, amiért mérgező hulladékot szállított Kínába. A szervezet nyomozó osztályának vezetője elmondta, elsőrendű szempont, hogy olyan helyekre szállítsák a veszélyes hulladékot, ahol nem túl szigorú a környezetvédelmi ellenőrzés. Az Ibama bejelentette, hogy hamarosan visszaküldik az összes szemetet Nagy-Britanniába, és közösen dolgozza ki a válaszlépéseket a brazil külügyminisztériummal. A brit cég viszont azt nehezményezte, hogy nem a brit kormánnyal tárgyalnak, hanem a sajtóban szellőztetik meg az ügyet.
Hová folyik el az uniós agrártámogatás?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetA spanyol El País oknyomozó cikk nyomán derítette ki, miért is tiltakoznak az európai gazdák. A kolumbiai El Espectador és az El Tiempo ízelítőt adott abból a heves vitából, amely az Egyesült Államoknak bérbe adandó öt kolumbiai támaszpont kapcsán robbant ki. A brazil lapok botrányt csináltak az országba szállított brit veszélyes hulladék miatt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!