Július 14-én a csaló egy 85 éves asszonyt azzal a mesével hívott fel telefonon, hogy a lánya balesetet szenvedett, és a műtét, valamint a kórházi költségek miatt 1,7 millió forintra van szükség. Az ijedt néni rövid időn belül átadta neki az időközben 1,9 millió forintra módosított összeget. Miután kiderült, hogy a lánya ép és egészséges, rádöbbent, hogy becsapták, és feljelentést tett a XII. kerületi rendőrkapitányságon.
Két nappal később a csaló egy másik idős hölggyel vette fel a kapcsolatot, azonos történettel próbált tőle 4 millió forintot kicsalni. Az aggódó 94 éves néni közölte, hogy nincs ennyi pénze, 2,3 millió forintot tudott átadni a férfinak. Ebben az esetben is csak a pénz átadását követően derült fény az áltörténetre, miután a néni felhívta lányát, aki megnyugtatta, hogy nem érte őt baleset.
Végül a rendőrök elfogták és előállították a középkorú férfit. A házkutatás során a nyomozók bizonytalan eredetű – nagy valószínűséggel bűncselekményekből származó – ékszereket foglaltak le, illetve megtalálták a gyanúsított kabátját, melyben 2,3 millió forint – feltehetőleg az egyik sértettől korábban kicsalt pénz – lapult.
(police.hu)
Kényszersorozás Ukrajnában: nem az a busz jött, amire vártak + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!