Pilhál György: Minden jel arra utal, hogy a közelmúltban önkormányzati miniszterré lett Varga Zoltán jól be tud illeszkedni az országnyomorító Bajnai-kormány munkásságába. A szocialista politikus már az első pályázati elbírálása során kimutatta a foga fehérjét szűkebb hazájában, Békésben. Intézmények felújítására, bővítésére, buszok vásárlására lehetett pályázni nemrég a régióban. Ötven Körös menti település élt is az alkalommal, s mit ad isten, a tucatnyi nyertes majd mindegyike baloldali vezetésű. Mindössze két kivétel akadt, az egyik Orosháza, ahol ugyan fideszes a városvezetés, ellenben miniszter uram életvitelszerűen ott lakik, sőt még az önkormányzatnak is tagja… A másik ilyen település Tótkomlós, ahol az érvényben lévő szlovák–magyar együttműködés kötelező passzusai kötötték meg Varga Zoltán kezét… Egyébként a miniszter, bár tagja a megyegyűlésnek, nagy ívben elkerüli a tanácskozásokat, se híre, se hamva, holott a vidék igencsak rászorulna az odafigyelésre, hiszen az országos átlagnál jobban leépült – amióta a baloldal van a hatalmon, például minden agrárdolgozóját elveszítette.
(Magyar Nemzet, 2009. július 16.)
Sorsdöntő év lesz 2026















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!